Kötelező biciklis felszerelések




A kerékpár a KRESZ értelmében jármű, tehát a vezetéséhez ugyanazok a feltételek szükségesek, mint más jármű esetében:

 

·         járművezetésre alkalmas állapotban kell lenni;

·         ismerni kell a KRESZ-t.

A kerékpárodnak is közlekedésre alkalmas állapotban kell lennie, és fel kell szerelned a megfelelő tartozékokkal. 

Ezeket a KRESZ egy KÖHÉM rendeletre hivatkozva határozza meg. Az első és hátsó lámpáknak tiszta időben legalább 150 méter távolságról láthatónak kell lenniük. Vannak kötelező és ajánlott tartozékok.

 

A KRESZ kerékpár és gyalogos között nem kevés különbséget tesz!

A KÖHÉM által előírt kötelező kerékpár-tartozékok

Hol tilos biciklizni?

Járdán

Járdán tilos kerékpározni! Két kivétel van:

Az első: Mivel a 12. évnél fiatalabb gyerekek főútvonalon még nem kerékpározhatnak, ezért ők haladhatnak a párhuzamos járdán, legfeljebb 10 km/h sebességgel.

A másik kivétel: lakott területen levő olyan úton, ahol az úttest kerékpáros közlekedésre alkalmatlan, közlekedhetsz a járdán. De csak a gyalogos forgalom zavarása nélkül és legfeljebb 10 km/óra sebességgel.

Gyalogúton

Amennyiben egyéb tábla ezt nem engedélyezi, akkor gyalogúton tilos kerékpározni.

Gyalogos zónában

Amennyiben egyéb tábla ezt nem engedélyezi, akkor gyalogos zónában tilos kerékpározni. Ha a kiegészítő tábla csak bizonyos időszakokban tiltja a behajtást, akkor a többi időszakban legfeljebb 10 km/h sebességgel szabad kerékpározni. A kerékpárt tolni természetesen mindig szabad.

 

Tilos kerékpározni autópályán és az „autóút” táblával jelölt úton.

Gyalogos zónában
Ezeken a helyeken TILOS a biciklizés

Kerékpárral behajtani tilos

 Az ilyen táblával jelölt szakaszokra értelemszerűen nem szabad kerékpárral behajtani. A kerékpárt tolva már gyalogosnak minősülünk, tehát az ilyen táblával jelzett helyen szabad tolni a kerékpárt.

Mindkét irányból behajtani tilos

 Ennél a táblánál ugyancsak tilos kerékpárral behajtani, kivéve, ha valamilyen kivételt jelző tábla szerepel a fenti tábla alatt. Ahol a buszoknak vagy taxiknak engedélyezett a behajtás, oda kerékpárral is be szabad hajtani. Értelemszerűen, ha a tábla alatt a „kivétel kerékpárral” kiegészítő tábla szerepel, szintén be lehet hajtani kerékpárral.

Behajtani tilos

 Egyirányú utcába értelemszerűen tilos a forgalommal ellenkező irányból behajtani kerékpárral is, kivéve, ha az alábbi, kerékpárt jelző kiegészítő tábla ezt megengedi. Ez utóbbi esetben szigorúan az úttest jobb oldalán kell haladni kerékpárral, ha van felfestett kerékpársáv, akkor ott. A tévhitekkel ellentétben továbbra is csak akkor szabad ellenirányba behajtani, ha a kiegészítő tábla ezt megengedi! Kiegészítő tábla hiányában ne hajtsunk be az egyirányú utcába forgalommal szemben, ugyanis a keresztező utcákban közlekedők nem számítanak az ellenkező oldalról érkező kerékpárosokra!

Buszsávban

Amennyiben ezt külön nem engedélyezik, a buszsávban tilos kerékpározni. Ahol a jobb szélső sáv a buszsáv, ott az ettől balra eső első forgalmi sávban kell haladni. Tehát jobbról is és balról is járművek haladhatnak el mellettünk, ami csökkentheti a biztonságérzetünket, és valóban nem ideális helyzet – érdemes ilyenkor kerékpárral más útvonalat választani. Ha mégis ilyen helyzetbe kerülünk, akkor a tőlünk jobbra eső buszsávban autóbuszok, taxik, segédmotoros kerékpárok, motorkerékpárok, és a jobbra kanyarodáshoz felkészülő egyéb járművek elhaladására kell számítani.

 

 

Hol szabad biciklizni?

Biciklivel elsősorban a kerékpárúton szabad közlekedni. Ez annyira fontos szabály, hogyha az út mellett van kerékpárút, akkor máshol nem is közlekedhetsz. Kivéve, ha az úttesten is van felfestve egy kerékpár. A kerékpárút kereszteződéseiben érdemes szétnézni, mert nem mindig van elsőbbségünk és nem mindig adják meg az autósok. Maximum 30km/h sebességgel szabad száguldani a kerékpárúton.

 

A nyitott vagy zárt kerékpársávban kell biciklizned, ha van ilyen felfestve az úttestre. Ez a sáv egyirányú közlekedésre szolgál

 

A kerékpáros közlekedésben a nyitott kerékpársávra más járművek is rámehetnek, ezért mindig körültekintéssel használd! A gyalog és kerékpáros zónában maximum 20km/h sebességgel hajthatsz, de ugyanazok érvényesek rá, mint a gyalog és kerékpárútra

 

Az úttestre festett általában sárga színű kerékpáros nyom nem kötelez semmire. Ez egy jelzés, hogy arra ajánlott haladni kerékpárral. Mivel ez egy javaslat és nem kötelez senkit semmire, ezért más járművek is ráhajthatnak

Ezeken a helyeken közlekedthesz kerékpárral...

Biciklis irányjelzések

Kézjelek

A biciklis KRESZ szabályai egyértelműsítik, hogy a kerékpárosnak is jeleznie kell az irányváltoztatási szándékát. Ha balra kanyarodsz, akkor bal kézzel, ha jobbra kanyarodsz, akkor jobb kézzel kell jelezned az irányváltoztatás előtt megfelelő időben, hogy az autósok fel tudjanak készülni. Kanyarodás közben már nem kell jelezned.

 

Jelezned kell kanyarodás, sávváltás, megállás (!), sávon belül balra húzódás és valaminek a kikerülése esetén is.

Ha nem lennének elsőbbségi szabályok, akkor a közlekedés sokkal veszélyesebb és lassabb lenne minden közlekedő számára.

Az elsőbbségi szabályok a kerékpárosokra is ugyanúgy vonatkoznak!

Például a kereszteződésben az elsőbbséget az alábbi sorrend szabályozza:

1.  A gyalogosok elsőbbsége van a zebrán és a kanyarodó járművekkel              szemben.

2.  A rendőr karjelzései és iránymutatása felülírja a táblákat és lámpákat.

3.  A jelzőlámpa jelzései

4.  Elsőbbségadást szabályozó táblák

5.  Jobbkéz szabály

 

A jobbkéz-szabály szerint a tőled jobbról érkezőnek elsőbbsége van veled és más balról érkezőkkel szemben.